Nyilatkozat
FSzSz 2005.04.09. 11:49
Ferencvárosi Szúrkolói Szövetség (FSzSz)
"Tisztelt Elnök Úr! A Ferencváros Szurkolók Szövetségének Elnöksége megdöbbenve értesült az FTC-Kaposvár Magyar Kupa-mérkőzés után megjelent nyilatkozatáról és annak tartalmáról. Minthogy a labdarúgó szakosztály valamint a Ferencvárosi Torna Club egészének katasztrofális állapota mellett "magánügyeinek" keretében tett, halaszthatatlan utazása nem tette lehetővé, hogy személyesen legyen jelen a szerdai mérkőzésen, így a csapat győzelme mellett a következőkkel való szembesülést is elmulasztotta. Egyrészt nem látta, mennyien is kíváncsiak ma arra, amit az FTC Labdarúgó és Sport Rt. élén végzett eddigi tevékenysége eredményezett. Minthogy nem volt jelen, így ez úton tájékoztatjuk (minden ellenkező híresztelés ellenére): a mérkőzésre kilátogató szurkolók létszáma nem haladta meg az 1000 főt. Másrészt azt sem tapasztalta, hogy az FTC mellett még kitartó szurkolók szimpátiatüntetést rendeztek a csapat edzője, László Csaba mellett, valamint tiltakoztak az Ön sportszakmai és vezetői teljesítménye ellen. Tájékoztatjuk: a tüntető szurkolók nem csak százan (vagy annál kevesebben) voltak. Azon véleményét pedig, hogy az elégedetlen szurkolók előkészített akciót hajtottak volna végre, nevetségesnek, paranoidnak és sértőnek tartjuk. Reakciójával saját személyes felelősségéről próbálja elterelni az érintettek és a közvélemény figyelmét. Kérjük Elnök Urat, további két dolgot tartson szem előtt. Magyarországon 1989-ben rendszerváltás történt, amelynek eredményeként a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága ma alkotmányos jog. Azon fizető (!) szurkolók, akik még a jelenlegi körülmények között is kitartanak a csapat mellett nem stadionból való "kipenderítést", hanem a Ferencvárosi Torna Club hazánkban egyedülálló történelméhez és hagyományaihoz méltóan vezetett klubbot, labdarúgó csapatot és megfelelő körülményeket érdemelnének. Elnök Úr! A jelen pillanatban - és ezen keretek között - nem áll szándékunkban munkáját minősíteni, bár nem kizárt, hogy hamarosan erre is sort kerítünk. Meggyőződésünk szerint, ha más oknál fogva esetleg nem is, már csak az egyik lap pénteki számában megjelent nyilatkozata miatt illene távoznia posztjáról. Egy rendesen működő klubban és egy egészséges országban mindenesetre ez történne. A Ferencváros Szurkolók Szövetségének Elnöksége nevében, Boros Bánk Levente Alelnök Budapest, 2005. április 8."
|